Meg sem próbálom utolérni magam és mivel szerencsére itt nem is kell semmilyen hasonló elvárásnak megfelelnem,így csak írok-irdogálok,meg sem ígérem,hogy próbálok sűrübben jönni...

Januárban kiderült,hogy anyukámnak rosszindulatú dagata van a gyomrában,amit ki is vettek-a fél gyomrával együtt. Hála Istennek most teljesen jól van,csak nyilván gyengébb,mint eddig,no és jó 15kg-val könnyebb, Levit sem tudja úgy felkapkodni,mint koárbban,no de ez legyen a legnagyobb probléma. Érdekes volt ez az egész,ahogyan berobbant ez a betegség az életünkbe,legfőképpen azért,mert nem hittem volna,hogy tudok így reagálni rá. Nehéz ebbe így belefogni,leírni,mert eléggé összetett és sok évre visszavezethetőek az okok,amik  miatt meglátásom szerint egészséges módon tudtam és tudom kezelni a történteket. Végig,szinte,mintha kívülről,kivülállóként láttam volna magam és a reakcióimat,szinte már én is megrémültem magamtól,hogy ez engem ennyire nem érdekel??? Holott dehogyisnem,hiszen irigylésre méltóan jó a kapcsolatom az anyuval,de valahogy tudtam,éreztem,hogy egyrészt még korántsem megy még le a függöny,mert még sok dolga van,másrészt mert tudtam azt is,hogy nekem is sok dolgom van vele. Nekem eléggé sajátos a betegségekhez való hozzáállásom,amivel tudom,nem vagyok egyedül,de a környezetemben általában "furcsán" szoktak rámnézni,ha elejtek egy-egy megjegyzést ezzel kapcsolatban. Szerencsére anyutól sincs távol ezafajta megközelítése a dolognak (köszönhető ez házi boszorkányunknak,a nagynénémnek) így gyorsan elejét tudtuk venni a problémának. Sztem minden fizikai betegség a lelki megbetegedés olyan foka,amit a szervezet már nem tud tolerálni és íly módon tudja csak a tudtunkra adni,hogy hé! csinálj már valamit - másképpen!!! mert én ezt már nem tudom így tovább cipelni. Anyunak egész élete benne van ebben a betegségben onnatól kezdve,hogy őt hogyan nevelte az ő anyja és ez benne milyen nyomokat hagyott. Most már ő is látja, hogy miért kapta,csak még azt nehéz megtalálni,hogy a mindennapokban a legapróbb dolgoktól kezdődően mit hogyan kell másképpen csinálni és ehhez honnan vegye az erőt. Teljes életmód-és szemléletváltásra van szüksége,ami nem könnyű 63évesen,de igazából nem mintha lenne más választása. Azaz van. Nagyon erős és akarja is,úgyhogy bízom benne,hogy meg tudja csinálni.

Ja,hogy miért is tudtam ennyire kívülről szemlélni? Mert nem vontam bele magam fölösleges érzelmi kitörésekkel,amikkel rajta nem tudok segíteni én pedig nem cipelhetem az ő terheit.Sztem az efféle kiborulások inkább szólnak rólunk és az önsajnálatunkról, ami valljuk be,nem valami építő jellegű dolog és nem is szolgálja a lelki fejlődésünket.Meggyógyulni sajnos nem tudok helyette,de nem is az én feladatom. Azt hiszem,pont azt tudom nyújtani,amire a legjobban szüksége van. A mély lélekkurkász beszélgetéseken kívül elsősorban a feltétlen szeretetet,amit ha lehet,próbálok mégjobban kimutatni,mert hiszem,hogy ez a legerősebb fegyver,vagy inkább eszköz ahhoz,hogy ne legyőzzük,hanem megértsük a rákot, hiszen az egyedüli szerv,amit nem tud megtámadni,az a szív!